Sokan gondolják úgy, hogy a bontás a földmunka legegyszerűbb része. „Hát ledöntitek a falat, aztán kész.” – mondják. Ilyenkor csak mosolygok, mert ha ez így menne, a nap végén talán még unatkozhatnánk is. A valóság azonban az, hogy a gépi bontás az egyik legösszetettebb feladatunk. Sokszor többet kell sakkozni, mint egy statikusnak, és a falak mögött gyakran több a meglepetés, mint egy hétvégi kiránduláson. Különösen, ha családi házakról van szó, amelyek évtizedeken át gyűjtögették magukba a „korszakok lenyomatait”.
Volt például egy vályogból és téglából összefércelt ház, amit egy tulaj azzal adott át, hogy „ez úgyis szétesik magától, elég egy kis lökés”. Amikor azonban megpróbáltuk megmozdítani a markolóval, kiderült, hogy a tetőt valamikor vasgerendákkal húzták össze – valószínűleg okosba’, ahogy akkoriban szokás volt. A fal így meg sem rezzent a kanalamtól. Aztán amikor már haladtunk, előkerült még egy újabb „apróság”: a vártnál háromszor több sitt. A vakolat alatt kőfal, az aljzat alatt dupla beton, és persze a kert végében egy régi, eltemetett szemétgödör. A hatvanas-hetvenes években ugyanis így oldották meg a sittkérdést: betemették. Aztán majd valaki egyszer megtalálja…
A bontás nem ott kezdődik, hogy odaáll a gép, és odalépünk a gázra. A legelső feladat mindig az engedélyek és a közművek rendezése. Volt olyan munka, ahol a tulaj szerint minden le volt választva, aztán egyszer csak hallottam: „psszszszsz…” – és egy pillanat alatt kiderült, hogy a gáz igenis él még. A vezeték pedig soha nem ott van, ahol a terven jelölik. Néha fél méterrel arrébb, néha teljesen máshol fut a föld alatt. Itt nincs hibalehetőség: minden közművet igazolással együtt kell leválasztani, még mielőtt a markoló egyáltalán beindul.
És ha már a helyszín: családi házas övezetben mindig ott a „házirend”. Hajnal 8-kor elkezdjük a munkát, és 8:10-re már ott áll a szomszéd a kerítésnél: „Meddig tart ez? A gyerek alszik! És ez nagyon hangos!” Igen, a bontás hangos. Ha halkan csinálnánk, talán jövő karácsonyra is ott állna még a fal. De volt már olyan szomszéd is, aki sütivel és kávéval jött: „Csak legyetek kész minél előbb, fiúk!” Na, ő tudott élni.
A hulladék pedig egy külön műfaj. Sokan azt hiszik, az egész mehet egy kupacba, aztán majd valaki elviszi. A valóságban viszont mindent szét kell válogatni: a téglát, betont újra lehet hasznosítani, a fém pénzt hozhat vissza, a fa sokszor szennyezett, a vályog pedig nehéz és drága lefogadni. Ha azbesztet találunk – és régi tetőkben ez gyakori –, akkor mindent le kell állítani, jön a szakember, külön engedély, szállítás, kezelőhely. Ez nem játék, ez egészségvédelem.
A logisztika és térhasználat szintén kihívás. Volt például egy munkánk a belvárosban, ahol a kapu szélessége két méter, a markolómé pedig 1,95. Ilyenkor a bontás inkább balett, mint erőfitogtatás: apró mozdulatokkal kell lépkedni, miközben semmi sem dőlhet a szomszéd falára. Sokan azt gondolják, hogy a bontás „bumm és kész”, de ez igazából tánc – acéllábbal.
Az egyik leggyakoribb kérdés, amit kapok: „Mennyibe kerül egy ház bontása?” A válasz pedig mindig az, hogy attól függ. Függ a szerkezettől, a hulladék mennyiségétől, annak kezelésétől, a hozzáféréstől. Nagyságrendileg egy 100 négyzetméteres családi ház bontása 1,8–4 millió forint között mozog, de láttam már ipari területet, ahol az ötvenmilliót is meghaladta, mert veszélyes hulladékot rejtett a múlt. A gép nem drága – a hulladékkezelés az.
Sokan úgy képzelik, hogy a markoló elvégzi a munkát. Pedig a markoló mögött ember van, aki 10-20 év tapasztalata alapján dönt minden mozdulatról. Mellette ott vannak a földmunkások, a teherautó-sofőrök, a művezető, a fuvarszervezés, engedélyek, adminisztráció – és egy csapat, amely ugyanazért felel: hogy minden fal pontosan úgy dőljön le, ahogy mi szeretnénk. Itt nincs „Ctrl+Z”. Egy rossz döntés sokba kerülhet.
A bontás sokakból érzelmeket vált ki. Amikor végül eltűnik a régi, repedt, huzatos, penészes fal, a tulaj sokszor csak áll csendben: „Hát ennyi volt a régi élet.” Aztán pár hónap múlva már egy modern, szigetelt, biztonságos otthon áll a helyén. A bontás valójában nem rombolás – ez a jövő kezdete.
Ezért, ha valaki bontásra készül, mindig ugyanazokat a tanácsokat adom: először válaszd le a közműveket, kérj fel szakembert a felmérésre, kezeld felelősen a hulladékot, és kommunikálj időben a szomszédokkal. És ami a legfontosabb: ne az alapján dönts, ki adja a legalacsonyabb árat, hanem ki oldja meg előre a legtöbb problémát.
Ha szeretnéd, hogy gyorsan, biztonságosan és gördülékenyen bontsuk el a régi épületet, szívesen segítünk a teljes folyamatban — a közműleválasztástól a sitt elszállításáig. A falak mögött mindig vannak titkok… mi pedig arra figyelünk, hogy egyik se okozzon bajt.